Tavaszi hímzés inspo

Mostanában nem a hímzés volt az első gondolatom, amikor alkotásra került a sor. Volt egy csomó ötletem, de mivel ez egy lassú folyamat, sokszor azt éreztem, hogy mire elkészülnék, már nem is lenne aktuális. Viszont most kaptam egy felkérést és amikor csinálom, mindig rájövök, hogy maga a monoton mozdulatsor mennyire megnyugtat. Akkor már szeretem. Nincs megkötve a kezem a projectben, így a nyomás sem olyan. Úgyhogy gondoltam most megosztok egy pár gondolatot az alkotói folyamatról, ha már innen indult az egész blogolás.

Mindig is nagy tavaszkedvelő hírében álltam, ez nálam nem csak egy évszak, inkább egy állapot. Az újraindulásnak ezt a lassú, álmos verzióját könnyű a téli álom után sajátunknak érezni. Hogy a fényekről és színekről ne is beszéljek… tényleg azon kapom magam, hogy le kell ülnöm alkotni.

Nagyon szeretem a nagyobb darabokat, amivel lehet időt tölteni, ahová vissza lehet térni. A már említett okok miatt ebben mostanság nem sok részem volt, úgyhogy akkor gondoltam ebbe beleadok apait-anyait. (És közben már most azon nevetek, hogy ezt hogyan fogom angolfra fordítani.)

Én ebben mondjuk, ugyanúgy ahogy másban sem, nem szeretem a tökéletességet, vagy inkább a mindenáron arra törekvést. Természetesen van terem arra, hogy ez valakinek fontos legyen. Kritikát nem terveztem megfogalmazni, de nekem kifejezetten jól esik az: ahogy esik - úgy puffan mentalitás. Nem teljesen véletlenül esik egyébként sem úgy. (Mostanaban nem áll távol az emberiségtől, a kollektiv laposföld mozgalom sem. Szóval csak nyugodtan, ahogyan jol esik.)

Apukámnak van egy kedvenc szólás-mondása, elég régi, többen hallottunk már róla. Hogy a munka ugyebár nemesít. Szerintem is van az az opció. Ha közben szereted is amit csinálsz és van benne személyre szabás, nem pedig csak úgy, azért, mert egy héten 20 órával többet dolgozunk, mint más embertársaink. Ő Sem így gondolja természetesen, de ez a sarkítás jól mutatja hol állunk egymáshoz képest ezen a skálán. Én sem azt modnom, hogy mindig csak akkor kell amikor van kedv, legyen kötelességtudat vagy ami éppen kell neked hozzá, hogy adj magadnak löketet arra, hogy valamit csinálj. Amit szeretsz. Én kívánom, hogy ilyen gondjaink legyenek az életben. A többiből már volt mindenkinek elég. Már foglalkoztunk is velük eleget, néha többet is a kelleténél. Megvolt a belső gyermek-mentés, a légzésgyakorlat, a jóga póz, lehet továbbmenni. Nem kell ottragadni ebben sem, ha az ember azt érzi, hogy elég volt. Mindenki máshonnan indul és mindenkinek szíve joga annyit foglalkozni magával amennyit igényel, csak azt mondom, hogy a kialakult ritmust nyugodtan rúgjuk fel egy pillanatra azért, hogy legyen opció megkérdezni magunkat, hogy valóban még mindig ez az irány az amerre tartani szeretnénk.

Mindegy, hogy ez kinek mit jelent, nagyon keveseknek adatik az meg, hogy ne legyen nagyon elfoglalt valamivel ami a víz fölött tartja. Legyen az karrierépítés, gyermekáldás, terápia, önsajnálat, de el lehetne itt menni mindenféleirányba, viszont ez a mai nem erről fog szólni.

Hanem, hogy a himzésben, ugyanúgy ahogy sokszor az életben sem, nem egy kész koncepcióval készülök, inkább csak figyelek.

Tavasszal ez kifejezetten könnyű. Ahogy a képeken is látjátok, van egy csomó inspiráció menet közben is. A fény és árnyék is nagy kedvencem és bár sajnos nem vagyok nagy fotós, mindig megállok egy pillanatra és lövök magamnak egy képet, hogy meglegyen legközelebb, ha ötlet kell. Egy levél íve, egy színátmenet, egy furcsa arány, nem is mindent veszek észre első pillanatra.

Sokminden hat rám, néha teljesen hétkoznapi dolgokról is van egy sorozat a telefonomban. Régi anyagok, valami, ami előhoz egy gyerekkori emléket, néha csak később jovök rá, honnan is indult a gondolatmenet.

Aztán jöhetnek a gyors vázlatok, az elnagyolt formák, mindenféle motívumok, inkább keresés ez, mint tervezés. Itt bármi megtörtenhet és gyakran meg is történik. Az anyag és fonalválasztás már kicsit konkrétabb, szeretem kitalálni, hogy milyen színeket használjak együtt. Aztán a kérdések a fejemben megint egy kicsit megbonyolítják :

Maradjon egyszerű, vagy ez most legyen részletesebb?

Próbáljak finom maradni, vagy lesz*rjam és maradhat karakteres?

Hagyjak benne teret, vagy töltsem ki a kontúrt?

Nem is mindig találom meg azonnal a választ, de ezekre az azonnali megérzésekre mindig hallgatok. Nem mindig konkrét minták felé húzok, néha csak érzések és hangulatok. Tavasszal mindig több van. Meg azzal nem is mondom meg, hogy a másik mit lásson bele. Hagyom, hogy érezzen. Sokszor nem is fontos, hogy honnan indult az egész, inkább az, hogy hová érkezik meg.

Kíváncsi vagyok, hogy neked hogyan indul el az alkotás. Van egy konkrét pillanat, vagy inkább lassan áll össze? Ezt is, mint minden mást is megírhatsz a linkeken.

Addig is boldog nyári időszámítást,

Ivett